Vissza

A „Legnagyobb magyar” szobra Hévízen

Hévízen található a Városháza előtti téren Gróf Széchenyi Istvánt a „Legnagyobb magyar”-t megformáló köztéri szobor.
Alkotója Marton László Kossuth-díjas szobrászművész, aki a gondolkodó, vívódó és töprengő Széchenyi-t kereste alkotásában. Ez a szobrászművész, Marton László egyik utolsó munkája. Az egészalakos Széchenyi István szobor 2007-ben készült, de sajnos 2008. szeptember 21-ei avatásán az Alkotó – betegsége miatt – már nem tudott részt venni.

Anno Kossuth Lajos adta Széchenyinek „a legnagyobb magyar” jelzőt még 1840-ben a reformokat támogató és saját anyagi javait erre fordító nemesi gesztusainak elismeréseként, bár a reformról vallott elképzeléseik sokszor szembefordították őket egymással.
Széchenyi Istvánt – hívő emberként – egész életében foglalkoztatta a lélek halhatatlansága. Úgy tartotta, hogy a lelküket a földi életben nemesítők, embertársaik boldogságára törekvők jogot kapnak majd a halhatatlanságra, a túlvilági életre. Aktív életútja egyik mozgatója a halhatatlanság elnyerése volt, a másik célja, hogy még életében is nyomot hagyjon, amik megőrzik emlékét az utókornak. – Mindezzel a hittel és hitvallással a szobrászművész is erős lelki azonosságot érzett, így mély belső meggyőződését és hitét is beleformázta e bronzszoborba.

Forrás: Életutam c. önéletrajzi könyv, Marton László

Gróf Széchenyi István szobra.  – A szobor Hévízen található a Városháza előtti téren. Alkotója Marton László Kossuth-díjas szobrászművész (2007).

 

 

Marton László
Kossuth-díjas szobrászművész

További blog bejegyzések

Kőbe dermedt csend

Herczeg-Vecsei Katalin 100 haikut jegyző verses kötete, amit Marton László tapolcai szoboralkotásai ihlettek a százéves évfordulóra.

Szoborról szoborra – Marton 100 – emlékséta Tapolcán

Marton László szobrászművész születésének 100. évfordulójára. A Tapolcai Média Marton100 megemlékezése.

100 éves lenne idén Marton László szobrászművész, az Alkotó, a "kimondhatatlan tolmácsa"...

MARTON LÁSZLÓ szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. - Budapest, 2008. október 5.)

A lepke szépsége

Az index[pont]hu portálon jelent meg F. Tóth Benedek tollából egy összefoglaló megemlékezés-portré, a szobrászművész születésének 100. évfordulója alkalmából.

Szobrok az Operaház tetején

Az Operaház tetejét díszítő zeneszerző szobrok közül kettő is Marton László alkotása.

A szeretet még a szoborban is megnyilvánul.

Az Isten-adta tehetséghez hatalmas alázatra, akaratra és szorgalomra is szükség van, mert máskülönben elvész a művész.

A Budai Várnegyed, anno a kultúra központja

A Magyar Nemzeti Galéria 1975-ben költözött a palota (akkor) múzeumi célokra átalakított épületegyüttesébe. Marton Lászlónak 1978-ban nyílt önálló kiállítása a Budavári Palotában.

"Csodagyereknek tartottak... – ML.

"Tapolcán születtem ahol a Tavasbarlang idegenvezetője mindig megemlítette hogy van ám Tapolcán még egy híresség: a Marton Laci."

A lovas szobor a szakmai csúcspont egy szobrásznak!

Görgey Artúr tábornok lovasszobrát Marton László szobrászművész  72 évesen (!) készítette el.

Görgey csak vár és vár....

Az 1848-49-es szabadságharc hadvezérének újjáalkotott lovasszobrát 2021 júniusában bontották le, – átmenetileg.

További blogbejegyzések

Kapcsolat