Az index[pont]hu oldalon jelent meg F. Tóth Benedek tollából egy összefoglaló megemlékezés-portré, a szobrászművész születésének 100 évfordulója alkalmából.
„Marton László akkor is alkotott, ha nem kapott felkérést vagy megrendelést, de sorra kapta a megbízásokat, és az, hogy százötvennél is több köztéri szobrot alkotott, azt mutatja, hogy alkotásait kedvelték és szerették.
Szobrairól úgy tartják, hogy azok attól élnek, mert mindig is értette és érezte személyiségük lényegét.
Alig értek véget a főiskolai évei, máris feladatot kapott a millenniumi emlékműhöz a Bocskai-domborműre, majd elnyerte a Szondi György szobrának elkészítésére kiírt pályamunkát, ezt Budapesten, a Kodály köröndön állították fel.
Nevéhez olyan nevezetes alkotások fűződnek, mint például a József Attila-szobor, A Dunánál (1980, bronz-mészkő, Budapest), vagy a számára mindig is méltatlanul elrejtett helyen tartott Liszt Ferenc szobra (1985, bronz) Budapesten, a Liszt Ferenc téren; de ilyen Budapesten az 1990-ben a Duna-korzóra került Kiskirálylány (bronz), a hévízi Ecce Homo (1994, bronz), Budapesten az Apor Vilmos-emlékmű (1997, bronz, kő), a budai Várban Görgey Artúr lovas szobra (1997, bronz); vagy a köznyelv szerint csak szarvasos szobra, a Bartók Béla emlékére készített Cantata profana (Millecentenáriumi emlékmű, 1999, bronz, kő) a főváros XII. kerületében; valamint a 2002-ben elkészült Major Tamás bronzszobra (III. Richárdként ábrázolva) és Sinkovits Imre bronzszobra (Mózesként ábrázolva) a Nemzeti Színház épülete előtt.”
Példabeszéd címmel 2005-ben, két évvel azt követően, hogy Marton László megkapta a Kossuth-díjat, portréfilm készült róla. (Elérhető a kiskiralylanyszobor.hu oldalon.) A filmben Harangozó Márta művészettörténész így fogalmaz róla:
„KEZÉBEN SZINTE MAGÁTÓL KÖLTÉSZETTÉ VÁLIK AZ ANYAG.”
Ebben a filmben Raksányi Gellért, a nemzet színésze, a szobrászművész barátja azt mondja, hogy Marton Lászlót bámulatos kettősség jellemezte, ahogyan élt és ahogyan alkotott – mert utóbbi esetében „mintha egy külön ember lett volna”.
Marton László alkotási folyamatáról írt önéletrajzi töredékeiben is, Raksányi ezekből idéz:
“Az élet véges, a művészet örök. Mennyire igaz megállapítás. Valóban, a sok álom, ami összejön az agyamban, megvalósul-e. Gyermekkoromtól kezdve álmok sokasága született meg bennem, melyek művészi valósággá formálására a magam meggyőződése szerint törekszem azóta is, a körülöttem változó, sokszor zűrzavaros világban. Aligha tudok művészetemről beszélni, mert ha képes lennék rá, ugyan miért formáznám meg az anyagot?”
Majd a szobrászművész azt is mondja, hogy „a művészetet egy ponton túl nem lehet elemezni, mert úgy járunk, mint amikor kezünkbe veszünk egy pillangót, hogy közelről vizsgáljuk meg, közben ujjaink között szétporlad a lepke szépsége”. – szól a cikk egy részlete. (2025. nov. 5.)
A teljes cikk az Index portálon olvasható.
Vissza
