– ami az I. kerület Várnegyed újságból kimaradt.
Idén (2024), november 5-én lett volna az I. kerület egykori neves lakója, az 1925-ben született Marton László szobrászművész 99 éves. Rá emlékezünk egyik utolsó, jelentős alkotását, az I. kerületi Vérmezőn álló Babits Mihály költő – első, a fővárosban köztéren felállított – szobrát megidézve.
Ez az elgondolkodtató bronzszobor Marton László Kossuth-díjas szobrászművész (1925-2008) alkotása, s az egyik utolsó köztéri műve, posztumusz lett felállítva 2008 őszén.
Marton mint minden alkotását, ezt is óriási elhivatottsággal és művészi alázattal készítette, s azzal a gondolattal, hogy hátra tud hagyni Magából és a mély világlátásából valamit, ami megállítja és egy pillanatra legalább elgondolkodtatja az embereket..
„A jó művészi produktum önmagáért beszél. Sugárzása van, lebilincsel, nehéz tőle megszabadulni. Mindezt tudva, abban a reményben dolgozom, hogy Nekem is sikerül az utókorra egy pár jó munkámat hátrahagyni. Biztos vagyok abban, hogy az idő csak azt menti meg, aminek vonzó ereje van. Az olyan munka, ami taszít, az elveszik” – fogalmazott az Életutam c. könyvében olvasható ars poeticájában Marton László.
Az egykor az I. kerületben élő és alkotó szobrászművész a tőle már megszokott nagy beleéléssel, gondossággal, biztos kézzel, de már heroikus erővel s mégis könnyedséggel készített életvégi alkotása arra a Krisztinavárosi környékre került, ahol Babits is utolsó éveit töltötte.
A fémbe öntött örök pillanatban „a végét nem lelő idő“-ben a költő a kalapját és botját fogva “sétál” éppen a Vérmezőn és mintha mondani akarna valamit. A szobrászművész finom érzékkel a költő zsebébe rejtve megörökítette a Beszélgetőfüzetek–et is, utalva arra, amikor utolsó éveiben a már gégerákos költő hangját elveszítve írásban értekezett a környezetével.
A szobrászművész egyik legkedvesebb verse – az „Esti kérdés“ – is Babitshoz kötődik, ez közvetítette számára az ihletet, a mélyreható átélést és az alkotó erőt még betegen, élete végén is.
Babits Mihály-szobrát 2008-ban avatták fel – a költő születésének akkor 125. évfordulóján. A szobrászművész Marton László a szoboravató előtt kevéssel hunyt el. Gyönyörű és örök alkotásaiban – ahogy vágyta – , viszont máig is itt él köztünk, velünk, ahogy csak a Nagyok…
(mé.)
Babits Mihály: Esti kérdés (részlet)
„….miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny fűszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?“
Babits Mihály szobra, Budapest, I. Vérmező – Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása (2008)
Vissza
